Rég volt ilyen kellemes 4 napom, nagyon kellett ez a pár nap szünet és igen jól sikerült. A korábbi hosszú hétvége melósan telt, a húsvét meg … vegyes, voltak jó progik. Húsvéthétfőn az állatkert! Az állatok! Máig a zebrákon röhögök, eszük az van, nem kevés.
Tavaly a szülinapom körül nem volt igazán jó idő, változékony, vagy túlöltöztem, vagy alulöltöztem, ráadásul ugyebár a szétcseszett térdem fölött bőgtem egyedül. Az elmúlt év se lehet büszke magára! Voltak jó pillanatok, de a rossz napokat pillanatokkal nem lehet ellensúlyozni.
Úgy számítottam, egymagam leszek, mert mindenki elfoglalt: munka, suli, iskolai kirándulás, tanulás. Bevásároltam és nekiálltam Jack szíves közreműködésével (láb alatt volt, fixírozta a kaját, csorgott a nyála, … :))) ) vasárnapra kaját készíteni. Gyönyörű, nyárias idő volt, nanáhogy az udvaron készítettem a kelt tésztákat, jó időben inkább vagyok kinn, ha nem muszáj 4 fal közt lenni. Tészta kel, Niki jelentkezik. Hagytam a csudába azzal, hogy ha túlkel, hát túlkel, de én elmegyek. S elmentünk fürdeni. Jó kis nap volt, de nemértem, máig nem értem, N. Hófehérke maradt, míg én Piroskává égtem. Csúszdáztunk is, tényleg a hosszú színes a legjobb! Emlékszem, nem egészen egy éve (akkor lettünk volna utoljára? Vagy később is mentünk még?) versenyt nyikorgattuk a térdünk. Most meg kattogtattuk.
Estefelé elmentünk kebabot enni, hát nyamm. Hatalmas volt és finom. Haza kellett vinnem a maradékot. :D
Este pediglen elkészült a grissini, a medvehagymás koszorú és bónusznak egy kókuszos süti, aminek sikerült elcseszerintenem a tetejét, a máz folyékony lett és befolyt a krémbe, így minden (többek közt finom is) lett a végeredmény, csak esztétikus nem. Nagyon nem. :D
Vasárnap elmentem boltba, ha igaz. Ja igen, kenyérért. Majd főztem. Úgymint: borsóleves, fasírozott (külön a tesóméknak és külön Jack-kecskének), hagymás krumpli. Mivel rájöttem, rengeteg a rebarbara, összeütöttem egy rebarbarás pitét és külön rebarbarakompótot.
Délután látogatóim érkeztek, N.-ék és a thai barátnőik. Nagyon szimpatikus, kedves lányok, örülök, hogy megismerhettem őket, igen jól éreztem magam a társaságukban. Még Jack is tetszést aratott, ha valaki, ő tudja, hogy kell bevágódni az embereknél.:))) A kis köcsög. :)
Zavarba ejtő mértékű tetszést aratott a kaja. Örülök, hogy ízlett.
A hétfő nagy részében kb. csak b-tam a rezet, piac, bolt, háztartási piszmogások, de főként kinn lógtam az udvaron Jackkel. Estefelé felavattam tesóméktól szülinapomra kapott karláncot és hozzá illő fülbevalót: elmentem sétálni a lányokkal a városba. Készült rengeteg fotó, valahogy részlegesen kettészakadtunk, és az egyik leányzóval időnként külön utakat jártunk. A fagyizóban a fagyineveket írogattam le neki angolul, aztán mivel a málnára rákérdezett, hogy ugyanaz-e, mint az eper, próbáltam a különbséget elmagyarázni (kerestem képet meg rajzoltam h. málna-bokron, eper-földön terem) és végignéztük a fotóit, merre jártak Mo-on. Volt pár thaiföldi kép is, valami elképesztően szép tájék!
((Megittam egy citrommagot. Remélem kikel egy citromfa a hasamban, és akkor saját citromtermééés~. Anyunak van egy citrombokra, de egyelőre mindig ledobja a citromokat, amikor elérik a borsószemnagyságot.))
A fagyizó után mentünk tovább és végül elhívtak grillezni. Mentünk, mendegéltünk, a végén már lövésem nem volt, hol a fenében lehetünk, hogyfogokéninnenhazatalálni. Láttunk kuvaszt, egyebet. Próbáltunk fütyülni fűvel és anélkül több-kevesebb sikerrel (én vagyok a „kevesebb”, a többieket nem tudom :D) Az est nagy része azzal telt, míg a többiek tevékenykedtek, ültünk a hintaágyon és P. próbált thaiul tanítgatni pár szót. Vért izzadtam, mire sikerült elfogadhatóan kimondanom egy-egy szót. Egész más a hangkészletük, mint nekünk, ráadásul a hangsúly, tónusok, az az, amit én magyarul nem se értettem soha (nyelvtan érettségi tétel), pedig nyelvtanból voltam 5-ös. Azért sikerült a számolás millióig, nem apróztuk el hihi. Plusz pár szó a grillezős újságból vett képek alapján. Evőeszközök, hal, gomba, ilyesmi, valamint egy olyan tárgy, amiről halvány elképzelésem nincs, mi az, se a magyar, se az angol nevét nem tudom, se azt, mire való, egyetlen információ, ami vele kapcsolatban a birtokomban van, a thai neve. :D LOL. :D Igen fini kajákat kaptunk! Jó későre járt, mire N.-vel elindultunk hazafelé. Útközben szert tettem néhány bimbózó íriszre, lehet nem lila, hanem fehér lesz belőlük, majd kiderül a napokban. :) ¾ 1 –kor értem haza. Jacket vacsoráztattam ,mosogattam, megöntöztem a növényeket odakinn.
Kedden úgy alakult, nem mentem sehova, délelőtt főztem a hét további részére Z-nak, semmittettem az udvaron, mostam kézzel és géppel is, terveztem kaját vinni a mamához, de nem jött össze. Nembaj. Vasárnap voltam, de szokás szerint felhúzott és letagadtam a tesómékat. :D Mármint nem mondtam meg, h hazajöttek.
Az elmúlt 5 nap összesen nem aludtam 24 órát, így alakult, vagy egy pánikroham, vagy a leégett hátam fájt, vagy rémálmok, vagy nem volt időm (mert este elcsesztem az időt, így éjjel kellett átnéznem a Z. dipl.munkáját). Legalább kihasználtam az időt és élveztem a szabadságot.:D Este rámírt az egyik leányzó fb-on. Kicsit meglepődtem és örülök neki. Azért én nem vagyok egy jó angolos, és akkor igen finoman fogalmaztam. Sajnos. Érteni értem az átlag szöveget, de kifejezni magam pokoli nehéz. Igen, google, de akkor is.Remélem nem f.szságot kommenteltem a fotóm(azaz Jacké) alá. D: Kiderült, nem kedvelte a kutyákat, de a Jack névre hallgató(?) szőke labrador retriever tett róla, hogy ez ne maradjon így.
Végre igazi szülinapos szülinapom lett és olyan hosszú hétvége, ami nem igazán hagy kivánnivalót maga után. Leszámítva, h kirúgták éccsapánk 2 évvel a nyögdíj előtt (válság, az van, meg leépítés az van, már tavaly is rugdosták ki az embereket, karácsony-újév körül is), és ebből még bajok lehetnek. Idegbajok.
Csonny papíron apánké volt (ő kapta, bár nem kérte XD), Stefit anyám kapta, Jacket öcsém hozta. Adél volt az én kutyám. Nem hiszem el. Képtelen vagyok felfogni. Semmi baja sem volt egyik kedvencnek sem! Ma délután, munka után kinn voltam a kertben, jól elvoltak, madarásztak, futkoztak... én ebédszünetben haza szoktam ugrani, és ahogy mindig, most is koldultak az ablak alatt. Két halott kutya után igen parázós lettem, késő esténként lefekvés előtt is mindig lerohantam megnézni, mi a helyzet, sosem volt semmi baj Lédácskával. Nem volt beteg. Mikor érkezett,eleinte kissé f..sott, de hamar kiderült, a táp a ludas, úgyhogy csak "házi koszt" kapnak, nekem nem ügy főzni rájuk. Szóval ma sem volt semmi baj. 6 óra után minden előzmény nélkül egyszer csak rohantak elölről, járókelőket ugattak gondolom, azt szoktak. Lédácska furcsán jött, mint aki áram alatt van, rázkódások jöttek rá folyamatosan, rogyasztott lábbal, de járt. Kissé zavarodott tekintettel, de értette, amikor hozzá szóltam. Azonnal pánikba estem, rohantam sms-t írni öcsémnek. Jack is megijedt. A hosszú hétvége óta egyedül vagyunk itthon a kedvencekkel. Anyámnak meg sem merem írni, mi történt, mindhárom kedvenc halálakor dolgozott. csémmel msn-en beszéltünk, már amennyire a pánikrohamtól bírtam írni, ki-be rohangáltam, tesóm hívogatta az állatorvosokat, és nem voltak képesek kijönni, a falusi hatósági doki volt egyedül normális a telefonban, ő epilepsziára tippelt, még mielőtt Lédácska összeesett volna. Aztán ahogy a leírásban van: " kutya élesen felvonyít, majd oldalára vágódik, egész teste megmerevedik néhány másodpercre, majd rángógörcs alakul ki. Száját csattogtatja, lábai rángatódznak. Ez a görcs néhány percig tart. Közben nyál[ad]zik, szájában a nyál habbá verődik (esetleg véres habbá, ha közben megharapja a nyelvét), néha bevizel. Általában roham közben a kutya öntudatlan állapotban van. ",azt ugyan nem tudom, vonyított-e,mielőtt eldőlt és fennakadt a szeme, ez nála nem pár percig tartott, hanem sokkal tovább, bár az időérzékem a pánik megzavarta. Először nagyon görcsölt egy ideig, másfél kört tett a tuja körül, ahogy rázta a roham, majd lassult, azt hittem végre elmúlik, de sajnos meghalt. Talán a szíve nem bírta? Mikor utoljára tapintottam, szaporán, de gyengén vert (már amennyire a görcsös rángástól meg tudtam állapítani). Patkányméreg kizárva, annak mások a tünetei, de sem ahhoz, sem fagyállóhoz és csokihoz nem juthatott. Kullancsriasztójuk van, és mostanában kullancsot nem találtam bennük. Képtelen vagyok felfogni. Ma este hatig semmi, de semmi baja nem volt Lédácskának. Bő egy óra alatt hirtelen távozott a szívárványhídon túlra. Szerintem élhetne még, ha méltóztat egy doki kijönni, de nem. Nagybátyám elvitt volna minket az állatkórházba(30 km), bár ilyen görcsölő kutyát nem tudom, hogy lehet autóztatni. Szerencsétlen Jack először begolyózott és fel-alá vágtázott egy ideig, majd magába roskadt, és úgy üldögél.
Tetszik a klip. (ha csak a zenét veszem, van, ami jobban bejön tőlük).
Mai(április 1. na, az már ott tegnap) Still in Love. Csak úgy véletlenül akadtam rájuk és tetszik, amit művelnek, csuda tudja hogyan, azonnal megfogott. Furcsa hatással van a mostani elég nyomott hangulatomra. Amúgy jó a kedvem és vidám is vagyok, de közben mégis.
Nem írtam, ha lenne is miről, akkor vagy időm vagy kedvem vagy egyik sincs. Pedig az Athena-t össze akartam foglalni. Hogy lesz-e belőle valami? Közben kezdtem Chunnie új doramáját, hát az kész, szanaszéjjel röhögtem a fejem. De nem csak vicces, komoly is, jók a karakterek, összetett személyiségek, izgi lesz. Most megy az SBS-en.
Hát szervusz április!
Ez amúgy is a zenés blognak indult, szóval jól van.
Meghalt Jerryke. Ősz óta figyeltem a fb-on, és drukkoltam neki a felgyógyulásáért és a gazditalálásért. Kapott egy csodálatos családot, de a baktériumokkal nem bírt. L Nagyon szíven ütött a halála, annyira drukkoltam nekik! Megszakad a szívem értük! Ennyi szenvedés után végre megérdemelte volna a boldogságot. Tényleg mindenki rosszkor hal meg? Igazságtalan az élet.
Hát nem gyönyörű fiú? Alig volt idősebb Stefinél. Azazhogy Stefi idősebb pár hónappal, de fiatalabb korában távozott.
és meghalt Askancsali is. Ő csak egy évet élt és neki is szívecske alakú volt az orrocskája, mint a Csontnak. Szegény drága, neki még szerető gazdi se jutott.:((((
Nagyon megsirattam őket. Olyan köcsög és igazságtalan az élet! Miért halnak meg a kutyák fiatalon? Halnék inkább meg én, az én életemnek nincs semmi értelme.
A napokban csak úgy random eszembe jutott a szerecsendióról és a nyelvek sorvadásáról (a témáról került elém egy cikk), hogy a szerecsen szót miért nem használják? Teljesen eltűnt, pedig milyen jó és korrekt kis szó, szerintem minden pejoratív felhang nélkül. Belegondoltam, mi történne, ha visszatérne a köztudatba, és elképzeltem, milyen képet vágnának az emberek, ha ezt használnám a néger/fekete/afroamerikai helyett (foggalmam nincsen, az előbbiek közül melyik a politikailag korrekt). Elég szerencsétlen módon, pont közlekedés közben ért a röhögőgörcs.
Romlik a téltűrő képességem. :( Az öltözködés katasztrófa, pedig vannak télen, hidegben stílusos nők, de én csak egy guruló eszkimóként vagyok képes kinézni, ettől aztán jó erős diszkomfortérzetem van. Képtelen vagyok felfogni, hogy lehet hosszú távon szeretni a telet, mármint egy hónapnál hosszabb ideig elviselni. A bőrömmel csak szenvedek, mert a hideg és a fűtés.. . A fűtés úgy: fahordáskor tuti szerzek 1-2 szálkát, kihamuzok, a hamu szárít, megrakom a tüzet, naná, kormos leszek, amit csak jó erős sikálással tudok leszedni , de úgy sem teljesen. Ez a kormozódás-kézsikálás először, míg rendesen be nem gyullad a tűz, félóránként, majd ritkábban. Szóval a kezem mindig koromfoltos, csontszáraz, repedezett és sebes a szálkák miatt. Nem használ semmi, semmi, se a kőolajtermékek, de a sheavaj, olíva, semmi sem. Aztán persze folyton beszólnak, h zsíros a kezem, közben meg…. Fáj és ronda.
Azonkívül ott az öltözködés, ami esetemben távol áll az esztétikumtól, ami egy dolog. A másik probléma vele, hogy nem értem, hogy lehet valakinek nem kellemetlen érzés annyi réteg ruhát magára húznia, én nagyon rosszul érzem magam, ha sok réteg ruhát kell húznom, hogy ne fagyjak meg. Egyszerűen undorító érzés. Ráadásul ha az embert szólítja a szükség, egy procedúra, míg kihámozza magát a ruházatból, majd visszaöltözik, és a kézmosás, nincs az az isten, hogy napi minimum 2x ne válna vizessé a csuklómon a ruhák rétege. Jó esetben, mert ha a könyökemig folyik a víz, de élvezem… :SSS Nem nekem való a tél.
Amikor a nagy hideget fokozni jöttek a sarki szelek, hiába fűtöttem, csak a fa fogyott rohamtempóban, a ház hideg volt, a munkában is szanaszétfagytam sokréteg ruhában, a bicikli állt alattam, míg tekertem a bőröm pedig sikoltozott a ruhák alatt, tiszta kiütés lett a karom az állandó dörzsölésüktől. A hajam pedig katasztrofális állapotban volt, semmivel nem tudtam elfogadható állapotba hozni. Na akkor elbőgtem magam pár nap után.
Most is szenvedtem a hét elején, először az Athena-ra fogtam, de nem. A fejfájás-fáradtság keddre még rosszabb lett, csak szenvedni bírtam egész nap. Az ízületeink kikészültek már 7végén, az az esős idő miatt lehetett. Ma reggel kinézve az ablakon, láttam a tujákat tépi a szél. De nem volt hideg! *o* A szél sem. Az érkező melegfront kínzott meg annyira?
A kopasz fák-bokrok sem szívderítő látvány.
Továbbá a zöldség-gyümölcsfronton tapasztalható siralmas helyzet. Csak méregdrága, vízízű szörnyűségek vannak, néha lehet találni normálisabbat. Néha. Nekem a nyúltáposnak ez katasztrofális helyzet. Kelbimbónk nincs, a spenótra pedig rápakolták a farakást, szóval már az sincs.Csíráztatni kellene, csak találnék ehhez megfelelő magvakat. Az őszi alma gyorsan fogy, alig van már pár darab. Juj, mi lesz velem nélküle.
Megvannak a tél szépségei, előnyei, DE! Nem utálom a telet, de nekem egy hónap elég belőle.
A szökőnapot is miért pont télre kellett tenni? Ez gyalázat. Nyárra kéne, és kötelező szabadnappá tenni. Mindenkinek mindenhol.
Persze én nem szabadban dolgozom, de nekik meg szerintem egyaránt rossz a nagy hideg és sarki szelek, mint a hétágra tűző nap és kánikula.
Nyugodtan kivándorolhatnék nyelvtudás nélkül. A magyarországi illetékességű magukat szolgáltatónak nevező vérszívók levelei ugyanúgy nem értelmezhetőek számomra, mint bármely idegen nyelvű szöveg. Akkor meg? Az egyik biztosító levelével nem tudtunk mit kezdeni, csak lesni wtf-fejjel, hogy mi ez a rizsa? Ráadásul undorítóan tisztességtelenek, még jó, h nem adtam fel a csekket gondolkodás nélkül, mert 5x annyit fizettem volna, mint kellene. De szemetek, hogy a kifizetett díjakat is újra leszámlázták! Ja és gyűlölöm az egész magyar szolgáltatószektort és az ott dolgozókat. Meg azokat, akik velem együtt szidják, mint a bokrot, ámde közben ők is egy ilyen munkakörben dolgoznak, és ugyanolyan kőbunkók az ügyfelekkel, felháborító sértésnek veszik, ha ügyféllel kell foglalkozniuk. Mert az nekik derogál, pláne annyi pénzért. Annyi pénzért, ami kifejezetten jó fizetés, duplája az átlagnak (ha a sajátom veszem annak!), és 4-6szorosa a nála sokkal felelősségteljesebb, komolyabb és megterhelőbb munkakörben dolgozókénál. Tükörbe kellene nézniük néha!
Szóval a nyelvtudás nemléte nem akadály a szolgáltatókkal való boldogulás szempontjából. Mert itt sem vagyok jobb helyzetben, pedig én tudok magyarul, aztán minek, ha a szolgáltatók csak porhinteni, átverni és lehúzni tudnak, de azt nagyon.
Az emberi kapcsolataim nem léteznek, szóval emiatt sem lennék rosszabb helyzetben.
Nem azt mondom, szükség van a nyelvtudásra, de a magyarországi boldogulás szempontjából sokra nem megy az ember a magyar nyelv ismeretével. Siralmas. Ezt miért nem büntetik? De most komolyan. UNDORÍTÓ.
Már itt a tavasz és rémítő: idén még nem történt semmi JÓ. Semmi előrelépés, semmi pozitív változás, semmi reménysugár, ….
Kis örömökkel van tele az élet. A kék ég, a napsütés, finom kaja.
Mégpedig az, hogy Marie Colvin-t csak halála után ismertem meg.
Pár dologról szövegelhetnékem támadt, de ez nem az én napom, ugye kellett nekem éjjel Athena-t nézni és emellé a szél is fúj, jó kis migrénindikátor. D:
A Köcsög Húsostáska kiszökött, szétvertem miatta a kőkerítésen a térdem, a bal térdem, ha méltóztatik hazafáradni, kirázom a bundájából, de mivel tudja ezt, nem jön. Igen elszemtelenedett, enni jár valahova. Kedden a kerítésen át lógott meg, és úgy gurult haza, azóta teljesen begolyózott a bélpoklos mindenit. A napokban csak úgy tudtam közlekedni, ha résnyire nyitottam a kaput, örvöncsíptem, és ....
Közben hazaért tele pocakkal. Még jó, h vacsora előtt szökött ki.
A Sanyi szóvá tette, h kifestettem a szám, és megkérdezte, a szemem is? Nem, mert a szemcsitől úgyse látszott volna.
Annyira nem értek az emberekhez, h nem tudom miért hozta szóba?
A hó meg jöhet a 7vége felé. Csak azok az átokverése sarki szelek ne jönnének. Pedig jönnek, már itt van az előőrs. :ĐNem Korea, de most nagyon érvényes. Van a jéghideg téli reggeleknek egy hangulata. Az idei tél kifejezetten napsütéses, és ez gyönyörű. A napos, hideg (ma -10 fok volt 7-kor) érdekes fényviszonyokat eredményez. A patak miatti pára és fűtés miatti szmog enyhe ködöt eredményez. Éppen csak a kontúrokat lágyítja. A szineket pedig a fagy fakítja, a hidegtől minden színtelenebb, a füvön dér, az utak világosra szürkültek. Az ég kék, gyönyörűséges világoskék, pici zölddel (mint amilyen a Daihatsu volt a zöld és kék határán). A kémények egy része füstöl, a füst nem szürke, a kelő naptól megvilágítva inkább lila-rózsaszín. Van valami szép és nyugalmat árasztó a füstölő kéményű házakban. Ezt pl. szeretem télen, hangulatos. A kelő napot csak a szomszéd utcában látom, rózsaszínes narancssárga.
Csend és nyugalom van, mert az utcánkban sehol senki, ui. későn indultam otthonról. Az iskolások és a fél 8-ra járók 20-30 perccel korábban mennek, 8-ra meg úgy tűnik nem megy senki? Nekem is korábban kellene indulni, de mindig elcseszem reggel az időt. Nehéz felkelni, ámbár tökmindegy, mert ha korábban kelek, még később indulok el.:Đ Ilyenkor télen magamnak teát, a kutyáknak levest főzök reggelire. Nem mintha nem lenne vízforraló a munkahelyemen.
A szokásos abszolútvéletlenötletemtámadt. Szoktam kérni az ötletet és megkapni. Most a szülinapi ajándék nem jött össze,mert az ötletet nem tudtam kivitelezni. A tortát viszont igen.
A tészta: úgy 10 deka (esetünkben akác)mézet melegítünk, ami kb. 10-15 sec, XD, bele 3 tojássárgája, 1 tojás (valójában annak is csak a sárgája kellett volna,de beleejtettem az egészet,ezvan), rétesliszt, ami a recept szerint 12 deka, szerintem nemtom mennyit tettem hozzá, piskótatészta állagú lett, ez a lényeg. Kis szódapor, és a tojások habja került bele. Szívecskeformában sütöttem ki.
A krém: 1 csomag gesztenyemassza (és gesztenye, nem gesztenyeízű mittomén, krumpli ? ) ha jól emlékszem 6 babapiskóta, egyszerűen belemorzsoltam, olyan 6-7 deka vaj (nem mértem,...az egész receptet nem mértem), pár kanál porcukor, sztem ízlés kérdése, az enyém nem lett édes, és nem is az volt a célom. Ezt jóóól összekevertem, belement kb. egy-másfél deci fehér rum. Szintén ízlés kérdése. + 1 pohár, ami gondolom 2 decis 30%-os tejszín (és nem növényi akármi),ezt simán magában vertem keményre, és hagytam belőle egy kis maradékot tortadíszítési céllal, de a nagyját a gesztenyével kevertem össze.
A P&Z-tól szülinapomra kapott receptkönyvből szereztem a mézes (piskóta)tekercs receptjét, kis módosításokkal. Tűpróbáig sült, kettévágtam, az alsó sütilapot megkentem marmalade-dal (narancs-citrom-gyömbér dzsem, még a karácsonyi sütögetéshez vettem ősszel leárazva) , majd a gesztenyés krémmel, rátettem a tészta felső részét, rákentem a gesztenyés krémet és a tejszínhabmaradékkal díszítettem (villa-kiskanál, habzsákom nics, nem volt és azt hiszem, nem is lesz, egy konyhai eszköznek örülnék néha, az a kitchen aid, más nem hiányzik nekem).
IDŐT, IDŐT, VALAKI ADJON IDŐT, MERT EZ MÉG CSAK AZ ÉV 3. MUNKANAPJA ÉS MÁR IDEGROHAMOT KAPTAM AZON, HOGY HÉTKÖZNAP SOHA NINCS ELÉG IDŐM....... Ma is majd holnap fogok aludni menni...............................
Kutyamentős.
Innen. Nekem ezek vannak meg. Mármint úgy,h olvastam. XD
Ha jól számoltam, 39, a barackszínszerű színnel kiemeltek meg régóta wanted-listások.
Rebecca – Daphne Du Maurier
Pride and Prejudice – Jane Austen
The Lord of the Rings – JRR Tolkien
Jane Eyre – Charlotte Bronte
Harry Potter series
To Kill a Mockingbird – Harper Lee ezt csak szeretném, ha egyszer a könyv méltóztatna a szemem elé kerülni
The Bible
Wuthering Heights – Emily Bronte
Nineteen Eighty Four – George Orwell
Great Expectations – Charles Dickens
Catch 22 – Joseph Heller
Complete Works of Shakespeare ez most így hogy? Sokat igen,de lusta vagyok most számbavételezni.
The Hobbit – JRR Tolkien
Catcher in the Rye – JD Salinger
The Time Traveller’s Wife – Audrey Niffenegger ua mint HL-nél
The Great Gatsby – F Scott Fitzgerald
Bleak House – Charles Dickens
The Hitch Hiker’s Guide to the Galaxy – Douglas Adams
Crime and Punishment – Fyodor Dostoyevsky
lice in Wonderland – Lewis Carroll
David Copperfield – Charles Dickens
Chronicles of Narnia – CS Lewis
Emma – Jane Austen
Persuasion – Jane Austen
The Lion, The Witch and The Wardrobe – CS Lewis
The Kite Runner – Khaled Hosseini
Captain Corelli’s Mandolin – Louis De Bernieres
Memoirs of a Geisha – Arthur Golden
Winnie the Pooh – AA Milne
Animal Farm – George Orwell
The Da Vinci Code – Dan Brown
One Hundred Years of Solitude – Gabriel Garcia Marquez
The Woman in White – Wilkie Collins
Anne of Green Gables – LM Montgomery
Far From The Madding Crowd – Thomas Hardy
The Handmaid’s Tale – Margaret Atwood
Lord of the Flies – William Golding
Sense and Sensibility – Jane Austen
Brave New World – Aldous Huxley
Love In The Time Of Cholera – Gabriel Garcia Marquez
Lolita – Vladimir Nabokov
The Lovely Bones – Alice Sebold
Count of Monte Cristo – Alexandre Dumas
On The Road – Jack Kerouac
Bridget Jones’s Diary – Helen Fielding
Oliver Twist – Charles Dickens
The Secret Garden – Frances Hodgson Burnett
The Bell Jar – Sylvia Plath
Swallows and Amazons – Arthur Ransome
A Christmas Carol – Charles Dickens
The Color Purple – Alice Walker
The Remains of the Day – Kazuo Ishiguro
Madame Bovary – Gustave Flaubert
Adventures of Sherlock Holmes – Sir Arthur Conan Doyle
The Little Prince – Antoine De Saint-Exupery
The Three Musketeers – Alexandre Dumas
Hamlet – William Shakespeare
Charlie and the Chocolate Factory – Roald Dahl
Les Miserables – Victor Hugo
Elolvadtam, mint hóember nyáron. :D